A hétvégi XCO Magyar Bajnokság megnyerésével sikerült visszatérnem a több, mint másfél hónapos kihagyásom után. A betegségemből visszatérve ennél többet nem is remélhettem volna. Nagyon boldog vagyok!

A verseny előtti egy héten már elég jól reagált a szerveztem az edzésekre, már kezdett egész jó watt értékeket mutatni az SRM-em. De még hiányzott egy kicsi ahhoz, hogy azt mondjam jó formában vagyok. Mivel legutóbb az offenburgi világkupát tudtam befejezni, ami már lassan 2 hónapja volt, nem tudom, hogy bírok majd egy 2 órás versenyt, így a betegség után.

Éppen ezért, ez alatt a szűk 3 hét alatt, ami volt a felkészülésre, mindent megetettem azért, hogy legyen esélyem visszaszerezni a bajnoki mezt. Itthon, már-már kicsit túl fanatikusnak tartottak…

A pályán sikerült jó pár alkalommal járnom a verseny előtt, nekem kimondottan tetszett néhány kör után, de volt benne pár rázató, ami kicsit kellemetlen volt…

A rajt rendben volt, nem akartam rögtön az élre állni, ezért magam elé engedtem Buruczki Szilárdot, mielőtt bekanyarodtunk volna a terepre. A taktikám is az volt, hogy megpróbálok menni Szilárddal, aztán meglátjuk a verseny közepe felé bírok-e újítani. A második körben azonban egy helyen, ahol leszálltam a bringáról, valószínű beleakadt a lábam a hátsó kerék gyorszárába és kinyílt. Persze ezt csak akkor vettem észre, amikor visszaszálltam és majdnem kiesett a kerekem a helyéről. Ekkor lepattantam és visszatettem, majd Szilárd nyomába eredtem, mivel így némi hátrányba kerültem (kb. 15-20 másodperc). Először kicsit meg is ijedtem, hogy nem fogok felérni, mivel 1 körön keresztül, nem nagyon tudtam közeledni, illetve picit nőtt is a különbség. A fejemben folyton az járt, hogy nem adhatom fel ilyen könnyen, ahogy a csapatom menedzsere írta: fight, fight, fight! Így is tettem és a negyedik körbe

n felértem Szilárdra, majd mentem egy kicsit mögötte, de úgy éreztem, tudok gyorsabban is menni. Ezért megkíséreltem „meglószolni” az egyik lefelé előtt, majd lefelé is full gázzal mentem, ami után kezdett kialakulni egy kis távolság köztünk. Miután ezt észrevettem, még jobban elkezdtem haladni. Ez eredményes is volt, az utolsó 6. körre fordulva, már aránylag biztonságos előnyöm volt, ezért ekkor már inkább csak egy biztonsági kört mentem, meg kicsit jobban el is fáradtam a verseny végére, mint szoktam.

Elsőként értem a célba! Megint én hordhatom a Magyar Bajnoki mezt 1 évig!

Reménykedtem a verseny előtt, hogy ez összejöhet, de ennyi kihagyás után, messze nem lehettem biztos a dolgomban. Most mindenesetre nagyon örülök!

A bringámmal is minden rendben, volt leszámítva azt a kis malőrt. Ezen a verseny újdonságképpen, a bringám lassulásáról (mert az is kell), már Hayes Stroker Gram fékek gondoskodtak az X-FACTOR jóvoltából.

De nem csak ez én győzelmem volt ez, hiszen sokaknak tartozok köszönettel, amiért segítettek a nehéz időkben, hogy fel tudjak állni. A családomnak, a barátaimnak, a csapatomnak, az edzőmnek Szöllőssy Istvánnak és mindazoknak, akik hittek bennem hálás vagyok! Valamint a versenyen való segítségért Molnár Dénesnek (Dínonak), a kisöcsémnek, Olivérnek, (aki mellesleg versenyzett is U17-ben), Jucusnak, Anyunak, valamint a barátaimnak, akik ismét eszméletlen hangulatot teremtettek a pályára a szurkolásukkal és persze mindenkinek, aki szurkolt nekem nagyon köszönöm!

Fantasztikus érzés volt ismét itthon versenyezni és nyerni!

Andris