A múlt héten az edzések már egyre jobban mentek, az OB győzelem megünneplése után, de még így is sokáig gondolkoztam, hogy induljak vagy sem a versenyen. Végül úgy döntöttem megyek, mert edzésnek mindenképp jó lehet mivel másfél hónap kihagyás után, fel kell kissé pörgetni a rendszert főleg mivel most hétvégén már Olaszországban indulok egy világkupán.

A versenyt megelőző este még Kecske, gyerekkori barátom 30. szülinapjára voltam hivatalos, ez nem a legjobb felkészülés a versenyre, de ezt nem volt szabad kihagynom. Nagy buli volt, de én aránylag korán leléptem sajnos… Még egyszer gratula neki, hogy megélte ezt a szép kort!

Zalakarosra csak a verseny reggelén, hajnalán indultunk, szakadó esőben és 15 fokban, köszönhetően a megérkezett hidegfrontnak.

A pályajárás is elmaradt a szakadó esőben, inkább gumit cseréltem (Schwalbe Dirty Dan-re), illetve az Öcsémet segítettem, mivel ő korábban rajtolt. Ő végül 5. lett U17-ben, de már tanulja a szakmát .

Az én versenyem, meglehetősen jól indult, annak ellenére, hogy az első kör volt a pályabejárás. Szilárd mögött mentem, csak miután hibázott, ez egyik saras lefelében előztem ki. A következő körben már szintén ezen a saras lefelén szakadtam el tőle és akkor már úgy gondoltam nyomom is, ha már így alakult. Azonban a 3-4. kör körül elkezdett ugrálni láncom. Először azt hittem, hogy csak a sár ezért próbáltam locsolni, de csak nem változott a helyzet, persze ez alatt már Szilárd kezdett megközelíteni. Végül megálltam, mert láttam, hogy valami zöld is van ott. Végül némi falevelet szedtem ki, de ez alatt Szilárd elment mellettem. Kb. ugyanannyi hátrányom lett, mint amennyi volt az előnyöm. Azonban elkezdtem kapkodni, aminek az lett a következménye, hogy estem is egyet, illetve nem csökkent a különbség. Még megpróbáltam felérni, de valahogy, nem éreztem azt a kirobbanó erőt. Végül nem sikerült igazán kihajtanom magam, második lettem. Szilárd jól haladt, gratula neki.

Azonban egyáltalán nem keseredtem el, mert ez a verseny, számomra teljesen tét nélküli volt, meg hát, még nem vagyok csúcsformában.

Most szombaton Olaszországban, Val di Sole-ban állok rajthoz egy Világkupán, szóval szorítsatok, mert ez kemény ment lesz…



A hétvégi XCO Magyar Bajnokság megnyerésével sikerült visszatérnem a több, mint másfél hónapos kihagyásom után. A betegségemből visszatérve ennél többet nem is remélhettem volna. Nagyon boldog vagyok!

A verseny előtti egy héten már elég jól reagált a szerveztem az edzésekre, már kezdett egész jó watt értékeket mutatni az SRM-em. De még hiányzott egy kicsi ahhoz, hogy azt mondjam jó formában vagyok. Mivel legutóbb az offenburgi világkupát tudtam befejezni, ami már lassan 2 hónapja volt, nem tudom, hogy bírok majd egy 2 órás versenyt, így a betegség után.

Éppen ezért, ez alatt a szűk 3 hét alatt, ami volt a felkészülésre, mindent megetettem azért, hogy legyen esélyem visszaszerezni a bajnoki mezt. Itthon, már-már kicsit túl fanatikusnak tartottak…

A pályán sikerült jó pár alkalommal járnom a verseny előtt, nekem kimondottan tetszett néhány kör után, de volt benne pár rázató, ami kicsit kellemetlen volt…

A rajt rendben volt, nem akartam rögtön az élre állni, ezért magam elé engedtem Buruczki Szilárdot, mielőtt bekanyarodtunk volna a terepre. A taktikám is az volt, hogy megpróbálok menni Szilárddal, aztán meglátjuk a verseny közepe felé bírok-e újítani. A második körben azonban egy helyen, ahol leszálltam a bringáról, valószínű beleakadt a lábam a hátsó kerék gyorszárába és kinyílt. Persze ezt csak akkor vettem észre, amikor visszaszálltam és majdnem kiesett a kerekem a helyéről. Ekkor lepattantam és visszatettem, majd Szilárd nyomába eredtem, mivel így némi hátrányba kerültem (kb. 15-20 másodperc). Először kicsit meg is ijedtem, hogy nem fogok felérni, mivel 1 körön keresztül, nem nagyon tudtam közeledni, illetve picit nőtt is a különbség. A fejemben folyton az járt, hogy nem adhatom fel ilyen könnyen, ahogy a csapatom menedzsere írta: fight, fight, fight! Így is tettem és a negyedik körbe

n felértem Szilárdra, majd mentem egy kicsit mögötte, de úgy éreztem, tudok gyorsabban is menni. Ezért megkíséreltem „meglószolni” az egyik lefelé előtt, majd lefelé is full gázzal mentem, ami után kezdett kialakulni egy kis távolság köztünk. Miután ezt észrevettem, még jobban elkezdtem haladni. Ez eredményes is volt, az utolsó 6. körre fordulva, már aránylag biztonságos előnyöm volt, ezért ekkor már inkább csak egy biztonsági kört mentem, meg kicsit jobban el is fáradtam a verseny végére, mint szoktam.

Elsőként értem a célba! Megint én hordhatom a Magyar Bajnoki mezt 1 évig!

Reménykedtem a verseny előtt, hogy ez összejöhet, de ennyi kihagyás után, messze nem lehettem biztos a dolgomban. Most mindenesetre nagyon örülök!

A bringámmal is minden rendben, volt leszámítva azt a kis malőrt. Ezen a verseny újdonságképpen, a bringám lassulásáról (mert az is kell), már Hayes Stroker Gram fékek gondoskodtak az X-FACTOR jóvoltából.

De nem csak ez én győzelmem volt ez, hiszen sokaknak tartozok köszönettel, amiért segítettek a nehéz időkben, hogy fel tudjak állni. A családomnak, a barátaimnak, a csapatomnak, az edzőmnek Szöllőssy Istvánnak és mindazoknak, akik hittek bennem hálás vagyok! Valamint a versenyen való segítségért Molnár Dénesnek (Dínonak), a kisöcsémnek, Olivérnek, (aki mellesleg versenyzett is U17-ben), Jucusnak, Anyunak, valamint a barátaimnak, akik ismét eszméletlen hangulatot teremtettek a pályára a szurkolásukkal és persze mindenkinek, aki szurkolt nekem nagyon köszönöm!

Fantasztikus érzés volt ismét itthon versenyezni és nyerni!

Andris

Sziasztok!

Már régebben jelentkeztem friss hírekkel, aminek leginkább az volt az oka, hogy nem sok izgalmas dolog történt körülöttem, „csak edzettem”…

Szerencsére, egész jól reagál a testem az edzésekre, mintha nem is hagytam volna ki olyan sokat. Persze azért még nem vagyok csúcsformában, és hát a most hétvégi Országos Bajnokságon még nem tudom, mit várhatok magamtól, de igyekszem majd a maximumot kihozni a helyzetből, amit csak tudok. Legutóbb még Májusban versenyeztem, szóval most ez biztos „fájni” fog, de harcban akarok lenni a Magyar Bajnoki mezért…

A következő kontrollom a Sportkórházban, az OB. után lesz, remélem akkor már az orvosok azt fogják mondani, hogy 100%os vagyok .

Most az edzéseket ez a meleg sem könnyíti meg, de igyekszem általában még reggel letudni a napi penzumot. A legmelegebb időszakot meg a Tour De France nézésével töltöm a hűvös szobában.

Szóval vasárnap Országos Bajnokság Pilisvörösváron, gyertek el minél többen szurkolni, hiszen ha valamikor, most biztos szükségem lesz a buzdításra !

Andris

Sziasztok!

Legutóbbi jelentkezésem óta, kezdenek jobbra fordulni a dolgok. A héten az orvosoktól is megkaptam a „felszállási engedélyt”, legalább is már fokozatosan elkezdhetem emelni a terhelést.

Néha már elég lehangoló volt ez a várakozás, hogy mikor kezdhetek el edzeni, haszontalannak éreztem magam. Nem volt meg a napirendem, csak úgy tengtem-lengtem néha. Bár néha persze jó is volt, hogy több a szabadidőm, pl. hétvégéken a barátokkal jól el tudtuk tölteni az időt, vagy Jucussal nyugodtan elmehettünk moziba. Valószínű azért kellett a testemnek ez a pihi, meg talán a lelkemnek is, de nem mindig esett jól …

Viszont most már kezdek ismét munkába állni. A héten megkaptam a friss vérképem eredményét, ami sokkal jobb, mint az előző. Még nem tökéletes, de már majdnem. Egy terheléses vizsgálatot is végeztünk, persze most még nem kelet maxig mennem, csak 400 wattig. Mindezt összevetve, mondta Györe István, a keretorvosunk, hogy megkezdhetem fokozatosan a visszatérést.

Az edzőmmel, Szöllősi Istvánnal is felállítottuk már a haditervet, mivel az Országos Bajnokság elég közel van, már 3 hét sincs hátra (július 18.) és ott elég fontos lenne ismét jól mennem. Tudom, hogy ennyi kihagyás után kissé szűkös ez az idő, de megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből.

Most még mondjuk a max intenzitású edzések kimaradnak, de remélhetőleg hamarosan ezek is mehetnek majd.

A közérzetem szerencsére kiváló, és az eddigi edzések is jól mentek, azt hiszem napról, napra jobb lesz minden…

Ismét megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem mindenkinek a sok biztatást, hogy gyógyuljak meg, ez nagyon sokat segített. Illetve a családomnak és a barátaimnak a támogatást, ezekben a nehezebb időkben.

Most folytatom is a felkészülést, hogy mielőbb „nyeregben érezhessem magam”!

Andris