Kamuprofi
Tévedés ne essen, én is voltam kamuprofi. Ma már tudom, mikor mit kellett volna tennem, mégsem tettem. Ma már amatőr vagyok, nem annyira igyekszem világverővé válni, nincs is ezzel semmi baj. Ellenben sok olyan sportoló van kis hazánkban, nem csak triatlonos, akik baromira komoly sportolóknak tekintik magukat, csak éppenséggel semmit, legalább is keveset tesznek azért, hogy a világszint közelébe érjenek. Általában ezek a kamuprofik ezerrel szidják a lehető legtöbb fórumon az éppen aktuális sportvezetést, szövetséget, klubvezetőt, meg úgy mindenkit. Szidják, hiszen nyilvánvalóan vakok, amennyiben nem veszik észre világegyetemet szétfeszítő tehetségüket, ha meg észreveszik, azt nem a géniuszuknak megfelelően dotálják.
A kamuprofi ismertetőjelei:
Már rég kinőtt minden utánpótlás kategóriát, de még megrögzötten hisz benne, hogy az elmúlt 10év 35világversenyén mutatott betlik a sors fura fintorainak köszönhetőek, pedig többször is egyenesen érem, mitöbb, aranyérem dukált volna neki.
Magyar második soros versenyeken élete formáját mutatja mindig, és többszázezres-milliós felszereléssel, melegégövi edzőtáborokban barnított bőrrel, kompressziós zokniban feszít az ezüstérmes esztergályos és a bronzérmes taxisofőr között. Ebben természetesen újabb bizonyítékát látja utolérhetetlen tehetségének.
A kamuprofi, főleg a magyar, kisírja, kidumálja, összelobbizza a tutit. Aztán a havi pár tízezres fizetésével óriási királyként él juniorként, közepes királyként U23-asként, csóróként felnőttként. Közben persze nem érti, hogyan lehet sportból akár milliókat is kivenni, a magyar sportközeget hibáztatja a kandalló előtt az unokáknak.
A kamuprofi azt hiszi mindent megtett a maga részéről azzal, hogy elment az edzésre. Ott sokszor csak lézeng, de azért hetente egyszer egyéni csúcsot repeszt a serdülők között, és az ámuló takarítónők, és kabinosok irigy tekintetétől övezve vonul be az öltözőbe.
A kamuprofi halad a korral! A legújabb trendek szerint magára olvastat mágusokkal, beszedi a csodavitamint, karbon pohárból iszik, mágneses térdpánttal a fején fut. Ellenben kakaós csigát eszik, mikrós sültkrumplival, kólával, a sarki diszkóban pedig szombat 9kor kikészítik a „szokásost”.
A kamuprofi szerint tök hülye mindenki. A csúcshülye általában a szöv.kap., utána a saját edzője, illetve a vetélytársai. Egy dolgot viszont sosem látsz a kamuprofitól, szakkövet olvasni.
A kamuprofi nem jár suliba, ellenben bokros teendői, facebookolás, shoppingolás mellett legfeljebb annyit tud sportolni, mint egy német serdülő. Később végigseggel egy kamusulit, amivel szerez egy kamudiplomát. Esze ágában nincs vele dolgozni a jövőben, de olyan baromi menő főiskolásnak lenni, ezért nem hagyhatja ki.
A magyar kamuprofi tehát egy dolgot ér él, de azt biztosan: teng-leng még pár évet a suliban, elvesztegeti azokat az éveket kamu iskolába járással, amikor igazán edzhetne, így felnőttként próbál a világ nyomába eredni. Még általában azt is későn ismeri, fel, hogy a vonat elment, így a legtöbb kamuprofi harmincévesen megkeseredetten szál ki a magyar sportból, jó esetben egy albérlettel, és egy zsigulival, és veti bele magát a nagybetűs életbe.
A fentiekkel senkire nem akartam utalni, csak egy nagyon jellegzetes magyar betegségre igyekeztem rávilágítani. Merjünk amatőrök lenni, ha azok vagyunk, de ha profinak tartjuk magunkat, hát legyünk azok!
Én Amatőr vagyok és nem is akarok se profi se kamuprofivá vállni. ennyi.
Csabi! kértelek, hogy ne írj rólam! különben is soha nem volt kompressziós zoknim, a zsiga pedig csak kölcsönbe volt nálam.
A szokásosat meg nem a diszkóban kaptuk, hanem előtte az éjjel-nappaliban
A fentiek a jó öreg Honvédos sorra természetesen nem vonatkoznak! Ti életvitel szerűen, meggyőződéssel adtátok elő a majdnem profi vagyok szerepet.
Nomeg hol lennék, ha ti akkor nem vagytok…
Sőt, az akkori szakmai ismeretek csúcs okosságait is kipróbáltátok:
villával futás, mozgás szétszedés, görbe nyeregcsővel spiccelve tekerés.
Tényleg mindent megtettetek/tettünk, csak hát nem voltunk túl okosak.
Azannnnya!!! – és tényleg összevág.
Jól szórakoztam, kár, hogy szomorú.
Üdv mindenkinek! Végre ismét rólunk van szó!!!
Mint a fent említett Honvéd-sor egyik alapító tagja, azt hiszem nyugodtan titulálhatjuk magunkat kamu-amatőrnek (értsd: úgy néztünk ki, mint egy totál amatőr csapat, de mind a családunk mind jómagunk annyit áldoztunk rá, ami – korosztályos szinten – akár profinak is nevezhető lett volna)
De persze a felemelkedés és a profivá válás arany éve egy adott edzőhöz volt köthető, amikor a heti futásadagok az 5 kilómétert nyaldosták alulról, viszont sikerült teljesen formabontó edzésmódszereket megtapasztalnunk.
De regen volt az a Honvedos idoszak..
Nem is tudom hogy mik voltunk- lelkes-total amatorok
Ebben csak az a tragikus, hogy számos titánban benne volt a nagy eredmény ígérete, és mire megjön a fiatal ember esze addigra már késő bánat. Azért ha nem is lehet felmenteni teljesen a fiatal versenyzőt, úgy gondolom az őt körülvevő rendszertől sem lehet elvonatkoztatni, edzők, menedzselés, szakma stb. Kis ország-kis foci ahogy szokták mondani. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy az edzésmunka mennyiségében és minőségében is jelentősen elmarad a vezető országokban dolgozó versenyzőéktől (első sorban a kerékpárban és a speciális erősítés területén) fiatal korban és ez később bepótolhatatlan. Tehetségből és keringésből fiatal korban könnyen pótolhatók a súlyos hiányosságok is, hozható az eredmény, de később ahogy egyre jelentősebb szerepet kap a spec. munkával kialakított gépezet eljön az igazság pillanata. Az edzés mellett nálunk gyerekcipőben áll a nyújtás (jóga), a táplálkozás, a regenerálódást. gyorsító protokoll (Greg Benettnél ez közel 1 óra minden edzés után-nyújtás, jég, kompresszió, táplálékkiegészítés) és sajnos nem túl gyakori a rendszeres orvosi eéllenőrzés és terhelésvizsgálat sem. A versenyzőknél további megoldandó problémát jelentenek a motivációs hiányosságok, életviteli hibák, életpálya modellek. Sose felejtem el mikor Pányóval beszélgettünk talán az első tiszaújvárosi bolyozós VK után, nagyon érzékletesen mesélte a közel száz max kigyorsítást a kerón, és azt is, hogy mi maradt utána a futásra. Abban minden benne volt.
A másik véglet is meg volt, nemcsak a villás futás és a hegesztett nyeregcső….
)
)
100x100m úszás javulóra vagy 10x1000m, ezeket szineztük pólóban, melegítő nadrággal, kifordított zsebbel (feldobtuk a köntösben úszás lehetőségét, de azt a szakma elvetette
aztán 65 km-es úszóhét (tusfürdő helyett vízkő oldóval tusoltunk)
vagy 900km-es bringahét (a másik két számot nem elhanyagolva)
vagy 3 órán felüli görgő (volt aki fejben végigszámolta a pedálfordulatot
Mindent tudtunk amit egy vérbeli Kamuprofi tud vagy valaha tudott!
Amúgy kamuzol Pányó. Volt kompressziós zokni, csak nem feltétlen párban. Épp amit találtunk a ketrecben (na ez is megér egy misét). Mikor hány hónaposat. Tudott az szorítani. És a ki bír több ruhát felvenni hegyi futásra a kánikulában-t kihagytad..
Az egyik jóMadár sajnos a köntösben úszást is kipróbálta egyik éjjel, persze az én köntösömben. Bele is folyt a lila szín a fehérbe
Ehhez nekem nem sok közöm van. Ugyanakkor szeretek sportolni, félkomolyan csináltam eddig bármit is csináltam. De azt tudatosan. Tudtam, hogy sosem leszek nagyon jó, még csak jó sem. Ennek ellenére a mai napig minden vágyam és örömem egy klub tagjának lenni és amatőr versenyekre elmenni. Lehetséges, hogy létre kéne hozni egy 3. kategóriát is, hiszen az amatőr versenyek számomra (hangsúlyosan: számomra!) profik, félprofik vetélkedésévé váltak. Kicsit degradáló ez. Szóval lássuk be, baj van a terminológiával is.
Sokan vannak olyanok akik rááldozzák fiatalkorukat hogy profi sportolókká váljanak viszont pénz és kapcsolatok híván nem jön össze nekik a külföldi szerződés.
Jórészük idejében abbahagyja a sportot mások akár bajnokok is lehetnek de mivel magyarországon nem lehet megélni a profi sportból ezért képzettség és iskola nélkül 30 évesen kénytelenek új életet kezdeni a 0-ról.
Igaz-igaz!
A profi (már az igazi) egy nagyon vékony réteg, itthon kevés ujjam elég hozzá, hogy meg tudjam számolni őket. Az amatőrök között lehet differenciálni. Van, aki a lehetőségeihez képest mindent megtesz a jobb eredményért, és van, aki tényleg csak hobbi szinten űzi az ipart.
Egyikkel sincs semmi gond, de végeredményben ugyanarról beszélünk. Amatőr sportról, amit a legritkább esetben támogat az állam (illetve itthon sokszor támogat…), a klub és a szponzor. Ezeknek a sportolóknak annyit kell áldozniuk a hobbijukra, amennyit nekik az megér.