Vereckei Ákos volt a szomorú szamuráj. Üldögélt a magyar csapat lépcsőháza előtt, általában mindenki netezett, így ő is a laptopját csapkodta, én meg leültem nagyjából közel mellé. No, nem kezdtem el bratyizni, de gondoltam, ha akar, majd odabök egy hellót. Erre nagy meglepetésemre ő jött oda, és kezdett mindenfélét kérdezgetni. Mint egyik állóképességi sportolót, érdekelte, hogy a másik miket edz. Meséltem neki erről-arról, gondoltam, na, ez aztán biztos marhára érdekli, de aki ismer, tudja, hogy néha bele tudok lendülni ezekbe. Kábé 10perc múlva megkérdezte, tudok-e neki segíteni?
Én, Kuttor Csaba, 47ik helyezett triatlonos tudok-e segíteni egy olimpiai bajnok kajakosnak?

pontontól egy K1-es kajakban, valószínűleg a borulásig akkor telne el a leghosszabb idő, ha semmit sem csinálnék, minden igyekezetemmel csak siettetném a megfulladást.
Viszont maga az, hogy egy szűk 4perces erőkifejtéshez miképpen lehetne fejlődni, főleg 33évesen, nagyon érdekes téma volt, és a végén abban maradtunk, hogy megpróbáljuk. Ákos mindig is egy kicsit lázadó típus volt, ezért az őszi edzéseket, ha kellett, akár tök egyedül evezte le. Nem volt hajlandó senkihez beállni, és a többiek is úgy voltak vele, hogy ez hülye, úgyhogy nem is igen csapódott hozzá senki.

Volt edzés, hogy semmi sav sem érte a testét, ami meglehetősen szokatlan volt a többieknek. A résztávozás-pihenés arányát annyira jól elkaptuk, hogy 2010-ben Ákos gyakorlatilag visszajutott a csúcsra. Kammerer Zolival a poznani VB-n világbajnokok lehettek volna, ha 500m-től nem cipelnek végig egy köteg hínárt a hajóval. Az ezüstérem mindenesetre újabb hitet adott, hogy az út jó. A 2011-es Szegedi VB-re kettesben nem, csak 4-esben ment, és őszintén megvallva már az is nagy szó volt, hogy az a 4-es bejutott a döntőbe. Tapasztalat az, hogy egy jó 4eshet 4 összetartó ember kell, egyszerre jó formában.
Ez azért elég ritkán jön össze, ezért 2012-re úgy gondolkodtunk, hogy újra a kettesre kellene rámenni. Immáron 35 éves lett, ezért én úgy gondolom, hogy utolsó nagy dobása lehet London. Meglehet, a kijutás lesz a legkeményebb ebben a történetben, hiszen Kammerer Kucserával pályázik, Ákos egy fiatal csikóval, és van egy potenciális harmadik egység is. A válogatók hamarosan kezdődnek, amit tudtam segíteni, azt megtettem, most izgatottan várom, hogy munkánkat siker koronázza-e. Ha kijut, vicces lesz, hogy kint leszek, mint triatlonos kapitány, saját versenyző nélkül, míg a kajakosoknál lesz egy versenyzőm…
Esküszöm, ha bejön, London után megnyitjuk Ákossal a Vereckei-Kuttor kajakiskolát!

Nem sikerült túl fényesen az szent, de mondjuk bombaformát magam sem vártam. Az úszás elég kaotikus volt, köszönhetően a majd 50fős mezőnynek, meg a hullámokra oldalazó úszópályának. Egyenesen haladni képtelenség volt, így szépen rommá vertük egymást. Én az elején nem erőlködtem, hogy az első sorban csápoljak, a rajt ugyanis amolyan faddi mellezős stílusban történt, természetesen össze vissza volt mindenki a rajtjelnél. Gondoltam majd úgyis felúszom, de a nagyképűségnek az lett az ára, hogy többet nem láttam az élsort. Illetve azt hittem közben, hogy egy nagy masszában verjük a habokat, ezért jól elvoltam a helyemen. Kijövetelnél láttam csak, hogy vagy 20-30mp-cel elment egy sor. Kár érte, mert lábon elmentem volna velük, és akkor talán máshogy alakul minden. Így az úszás végén egy zárkózó csapat tagjaként kezdtem meg a kerékpározást, ami igen kellemetlen tud lenni, ha a francia Billard vezeti. Pár kilométerig ment is, de aztán jött a baltás ember…

Ráálltam tehát a saját tempómra, és így is összeverődtünk 5-en, köztük a tavalyi Des Moines győző Bennett, aki azért kapott büntetést, mert még a depónál kiesett a kulacsa. Biztos direkt dobta ki ugye? Na mindegy, jó ideges volt, szépen haladtunk. Erre egy kanargós szakasz után jön a bíró, hogy álljak már meg ugyan. Mondom, miért? Asszongya, nem csináltam a stagger-t. Ez azt jelenti, hogy ha előttem mennek 20m-re is akár, akkor is el kell picit húzódni balra. Egyvonal nem lehet, ez a lényeg. A vicc, hogy néha már hülyének gondoltam magam közben, úgy ugrabugráltunk balra-jobbra, aszerint, ahogy az első tekert. Kanyarokban nem tudom, ezt hogy kellett volna megoldanom. A lényeg, hogy sűrű anyázás közben megkaptam az egy percemet, ami némi értetlenkedés miatt volt vagy másfél.

Utána az egyébként sem fényes pozíciómat elveszítve baromi nagy lelkesedéssel tekertem tovább. Lett egy 59-es 40km, ami itt igen szerény. Bünti nélkül olyan 57-es lehetett volna, ami már sokkal jobban hangzik. Bár így is 2percet kaptam a későbbi győztes Ospalytól itt, ami szerintem azért belefér. A gond, hogy ő futott rá egy 31percet, én meg egy 34-et, bár itt is volt benne egy perc kábé, mert toltam az első két mérföldet, 5percesekkel (már mérföldben), de aztán realizáltam, hogy még a top20 is elérhetetlen, így economy üzemmódban fejeztem be a verseny.

Azt hiszem, ezzel idén Des Moines-nak lőttek, így most szépen törlöm is magam St.Pöltenről is. Talán még a Klagenfurt 5150-et megcsinálom. Cserében viszont legalább segítem a csapatomat a klubcsapat OB-n, meg talán elindulok a középtávon is végre, egy ideje már terveztem. Távolabbra egyelőre nem bírok tervezni. Ahhoz, hogy labdába rúgjak az idei 5150-es mezőnyben kerón 2-3percet le kellene faragni, de a nagyobb probléma, hogy életem futása kellene, ami 32perc körüli időt jelent… Mondjuk ezekkel meg lassan akár ITU-zhatnék is majd

Szóval a feladat megvan, majd kiderül, megoldom-e.

A kérdés az volt, vagy megyek egy nagyot a VB-n, vagy megpróbálom a világot a hátamra venni, és csinálni helyette két pontszerzőt. Az egyik Azori-szigeteken volt a másik itt. A repjegyemet gyorsan átírtuk, így miközben a magyar csapat a Sydney VK után Perthben kiszállt a gépből, én már csak mentem tovább a tranzitba, és ültem fel a hazafelé tartó járatra, majd nyomás Azori-szigetek.

Az első próba jól ment, harmadik lettem, és egy tonna pontot szereztem, de még mindig nem voltam biztonságban, mindössze a veszélyes ellenfelek köre szűkült le 5ről 1-re. Az egyet úgy hívták Oscar Galindez. A csóka amúgy félisten státuszban van az USA-ban. Nem bolyozós versenyeket sorra nyerte, mert bringán kevés kegyetlenebb arc van a mezőnyben. A különbség olyan kicsi volt közöttünk, hogy teljesen mindegy volt mennyire verem meg, de egy hellyel előtte kellett beérjek.

A verseny előtt ő is és én is tisztában voltunk a szituációval. Úszáson leszakadt a lelkem, de kerón nemes egyszerűséggel egyedül feljött a vezető bolyra, és még próbálkozott elmenni is. Vicces, hogy neki nem, de az ekkor első ITU versenyét teljesítő, tök ismeretlen görbe-hátú úszónak, Rasmus Henningnek egy másik versenyzővel sikerült. Kimentünk hát futni, és az elejétől fúrót nyomtunk. Nekem égett az arcom, hogy milyen gyenge vagyok, amikor egy nevesincs dán ott nyomul a harmadik helyen, én meg battyogok tíz körül, de egyelőre Oscar előtt voltam, és ez volt a legfontosabb. Szép lassan döglöttek a kollégát, így 6ik helyen találtam magam, és már csak 1km volt hátra, amikor hátranézek, és az argentin ott volt mögöttem 20m-re…

Artikulálatlan hajrát nyitottunk, és egymástól pármásodpercre estünk be a célba. Utána odajött, lekezeltünk, és megbeszéltük az élet nagy dolgait. Végül, ha jól emlékszem Oscar kapta az egyik szabadkártyát az Olimpiára. Megérdemelte. Emlékszem, úgy kivoltam még egy órával is verseny után, hogy a doppingvizsgálatról ki kellett menjek hányni…

Ha most nem is ekkora választóvonal életemben az a verseny, de sok mindent eldönt. A tavalyi bevezető év után úgy néz ki az 5150-es sorozat brutál erős lesz. Nem tudom, meddig lesz csak 30versenyzőnek lehetősége versenyezni Des Moines-ban a US Championship-en, de kijutni kb. olyan nehéz lesz, mint az Olimpiára. A top10 kb. mindenhol horror. Itt olyan mezőny jött össze, hogy azt egy-két világkupán is megirigyelnék. Zitával megbeszéltük, hogy ha itt nem szerzek valami nagy pontot (ehhez top10körül kellene beérni), akkor meglehet, felhagyok a kísérletezéssel, és csak a környéken rendezendő versenyekre koncentrálok, de ilyen messzire már nem utazgatom próbálkozni. A tét tehát maga a folytatás. A tanítványaim meglehet örülni fognak, ha gyengén megyek, mert akkor jó esély mutatkozik rá, hogy elindulok újra velük a klubcsapat OB-n, ahol komoly esélyünk lenne így a győzelemre. Nem is tudom, mit csináljak…

Idén harmadszor indultam Larache-ben, és “marokkói hagyomány” van születőben azzal, hogy a rajt késik 1,5 órát. A világon szerintem ez az egyetlen hely, ahol senkit nem izgat milyen nevek vannak a profi mezőnyben, az elit rajtot az amatőrökhöz igazítják. 10kor rajtoltak az amatőrök és közölték, hogy amíg azok be nem fejezik a kerékpározást, addig mi tuti nem indulunk el…. Kb. 30perc után jött ki az első úszó, ami mutatja az age-group mezőny erejét… Az utolsó 11kor… Mi ekkor rajtoltunk volna. Akik voltak tavaly is azok már meg sem lepődtek, akik meg nem azok hamar beletörődtek, úgyhogy minden komolyabb háborgás nélkül ült mindenki a félig felvett neoprénjében egy 5nm-es sátor alatt mivel kb. 10percenként esett egyet az eső. Aztán délben szóltak, hogy öltözzünk és ússzunk át, mivel lassan kezdődik a verseny. Egyéb konkrétumot nem árultak el

Mikor mindenki átért a rajthelyhez, kihívtak a vízből, felsorakoztunk, újra besétáltunk és kisebb nagyobb eltéréssel egy vonalból el is indultunk. Az úszás a szokásos volt, 3an elúsztak (Lucy Hall, Vanek Margit, meg a későbbi győztes spanyol lány) Aztán jött egy 8-10fős boly, majd attól kissé leszakadva jött az én bolyom. Végre tökéletes neoprénem volt, hihetetlen, de nem állt be tőle a vállam. Ennek is köszönhető, hogy jó helyen fejeztem be az első számot. További pozitívum, hogy viszonylag könnyen meg is szabadultam tőle így mindössze egy 100m-es hátrányban kezdtem a kerót a Yelistratovás boly mögött. Szerencsére a lengyel Cieslakkal összedolgozva szépen lassan összeszedtük a lehulló embereket, kb. 5-7km-nél hátba is csaptuk a nagy bolyt. Szó se róla addig nem nagyon kaptam levegőt és a kulacsomig még véletlen sem tudtam lenyúlni, de megérte. A 4kör végére utolértük a legjobb úszóktól leszakadó Vanek Margit féle sort és végül kb 15en együtt fejeztük be a második számot a 2 szökevény mögött. A depózás jól ment és az elején fagyott lábakkal nagyjából a futás is. Aztán lassan kezdett visszaütni a kemény kerékpározás, a felfelékben szép lassan mentek el az emberek… Volt akivel tudtam kicsit futni, volt aki csak köszönt. A kör végére be is álltam a 12-13ik helyre, néha közeledtem az előttem lévőhöz néha távolodtam, de  semmiképp se mondanám, hogy én irányítottam volna a tempót… Fáradtak voltak a lábaim, néha az emelkedő közepén nem voltam biztos benne, hogy meglátom a tetejét. Aztán az utolsó körben hátulról még megelőzött egy spanyol, aki arra tökéletes volt, hogy én meg megelőzzem végre Cieslakot, így a 12 helyen maradva értem a célba. Elégedett vagyok a helyezéssel, szerintem a mostani formámmal több nem ment volna. Külön élvezet volt ilyen nagy bolyban tekerni, hiszen rég voltak ezek az emberek körülöttem úszás után. Remélem az úszás-bringa Eilatban is így megy majd… Futáson meg hála Istennek ott legalább hegy nincs…:)

Üdv: Eszti

Nos, azt hiszem első versenynek nem volt annyira ideális választás, viszont mentségemre szóljon, hogy nem magamtól találtam ki azt az őrültséget, hogy egy gyilkos mezőnyű 70.3-mal indítsam a szezont. Sri Lankára mentem volna ugyebár még februárban, de azt törölték. Aztán a repjegy visszatérítésemre rárakva némi pénzmagot, meg tudtam venni ezt a jegyet. Mivel 5150-es verseny nincs mostanában, és nekem az Olimpia miatt később már nem lesz túl sok időm versenyezni, a Des Moines-i kvóta miatt pontszerzési kényszerben voltam.

Egy szó, mint száz, sejtettem, hogy nem rólam lesz hangos holnap a Texas Telegraph. Azért próbálkozni szabad, nem? Úszáson szokásos taktikámat valósítottam meg, nem kezdtem gyorsan, hagytam, hogy aprítsák egymást az okosok. Aztán az első bója előtt felugrottam egy bolyt, és máris kb.10ik helyen nyomultam. Aztán ahogy bekanyarodtunk, gyorsan előre rúgtam magam az 5ikre, ott már pofon nélkül, kellemesen lehetett úszni. A végén gondoltam, jól nézne ki, ha elvinném az úszást, ezért egy kisebb hajrát kivágtam, de sajnos csak a 2ik helyre értem oda. Én kérem elnézést.

Utána 3ik helyen kezdtem a bringát, és hamar láttam, hogy nem nagyon kellene itt hősködni a combos legényekkel. Elkezdtem a saját tempómat, ami meglehetősen lassúnak bizonyult ebben a mezőnyben. Ha jött ez- az, akkor picit szörföztem rajta, aztán elengedtem, unaloműzőnek jó volt, csak kicsit frusztrált, hogy egy pályára tévedt amatőrnek éreztem magam. A pálya atom szeles volt, eléggé kikészített a 45km balos pofaszél, alig vártam, hogy forduljunk. A fordulóban utolért Major Joe, na, ekkor tudtam, hogy valószínűleg a távolságot, mint üveggolyót a végéig megkapom tőle. Úgy ment, mint aki motoron ül, se nekem, se senkinek esélye sem volt elmenni vele…

Visszafelé próbáltam tartani a ritmust, de ahogy ilyenkor lenni szokott, elkezdett az itt fáj, ott fáj, derék, forgó, vállak a könyökléstől, satöbbi. Visszafelé végig tökegyedül irtó szórakoztató volt, alig vártam, hogy futhassak. Pedig a futástól is tartottam, mert túl sok résztáv a sérülésem miatt nem volt bennem, nomeg a 177,5-ös hajtókar Rotor tányérral edzéseken úgy megnyüstölte a combom, hogy általában úgy futottam, mint egy herélt súlyemelő.

Nagy meglepetésemre elindult a lábam, és 25perces 7km-el nyitottam, amiből kinézett egy jó futóidő. Aztán a második 26:30 lett csak, itt már hólyag, lábfájás, minden volt. Aztán eltökéltem, hogy nem lassulok, és ennek megfelelően egy újabb 26:30-cal zártam a versenyt, sajnos későn vettem észre előttem Cotter-t, aki 3mp-cel ért be előttem. Ő még meglehetett volna, a többiek fényévre voltak. Joe 13ik lett, Csőke Bala defekt miatt kiállt.

A tanulság az, hogy ha lehet, nem így kell kezdeni a szezont, de a 17ik helyem végül is egész sok pontot hozott a konyhára. A következő fellépésem végre 5150 lesz Floridában, addig gyorsítgatok, és úgy akkor úgy érzem nem lesz itt gond.

A nap legjobb magyar eredményét a legkeményebb age-groupban csatázó Héczey Andris hozta egyébként össze. Vendéglátóm 8ik lett 35-49ben. 3000 fős amatőr mezőnyben, heti 2-3 keróval, 2 úszással, és babával futásokkal nem semmi…

Lance boldog, hogy együtt versenyezhetünk

Gondoltam írok már egy pár sort a nagy nap előtt…
Ha összeszedtem magam, majd írok utána is, de addig még eltelik egy, s más.
Szóval lesz itt délen, Houston alatt egy kis baráti összejövetel holnap, ahol bizonyos Lance Armstrong médiasztár, és sportceleb is tiszteletét teszi. Amit jelenléte okozott a triatlonban, az meglehetősen szokatlan. Mifelénk nem szoktak a technikai tájékozatóra begurulni kocsival, úgy, hogy a kordont félrehúzva aztán az első sorban fenntartott helyünktől 2,5m-re álljunk meg. Nem szoktak security legényes sürögni-forogni mindenhol. Persze az sem mindennapos, hogy egy versenyre, amelyre addig 1500-an neveztek, hírtelen benevez még 1500, hogy elmondhassa magáról egyszerre versenyeztem a hétszeres Tour de France győztessel…
Nevezése leadása után a versenypályát, a depót, a rajthelyet mind át kellett alakítani, ugyanis félő volt, hogy a 2900 amatőrből 2895 (a maradék 5 valószínűleg süket, vagy vak) akart volna közös képet készíteni vele, lehetőleg a rajt előtt 2perccel, úgy a menő. Szerencsétlennek túl sok esélye nem lett volna arra, hogy a versenyre koncentráljon.
A koncentrálásra pedig nagy szüksége lesz, mert nyerni jött, legalább is erről szól minden média errefelé. Nem nagyon izgatja, hogy a mezőnyben van az ironman táv világcsúcstartója, Marino vanHoenecker, de az ITU hosszútávú világbajnoka Tim O’Donnell vagy a 70.3 2-szeres világbajnoka, Michael Raelert sem gyengusz. Van még vagy tíz Ironman győztes, köztük a koreai győző Csőke Balázs, és az arizonai bajnok Major Joe. Magamat a 3 olimpiámmal nem sokra tartom itt, néma Bobként üldögélek a sarokban.
Holnap aztán 7órakor meg lehet majd mutatni, hogy ki a legény a gáton. Aki tud úszni (ide tartoznék én is), megpróbál majd némi előnyt szerezni az öreggel szemben, tehát várhatóan lesz haladás a vízben. Sajnos neoprénes úszás lesz, ami a vénembernek kedvez, de azért fél-egy perces előnyt remélem össze tudunk tákolni. Utána elindul a blöffölés. Mindenki nyomni fogja az igen szeles, totál sík pályán, mint süket a csengőt, és próbálják minél tovább Lance-t maguk mögött tartani. Én örülök, ha 10km-ig kibekkelem, de sanszos, hogy addig se jutok. Ha utolér, azért pár fénykép erejéig megpróbálok kitartani mögötte, előtte, felette-alatta. Valamit az unokáknak is mutogatni kell majd. Aztán könnyes búcsút veszek tőle, és hagyom, hogy kinyírják egymást a nagykutyák. Halál márpedig lesz, az biztos, mert hogy az ő tempója nem lesz mindenkinek kellemes, az hótziher. Többen elmennek, majd vele, és közülük a fele futáson majd ott fog fókában mászni. Remélem ezeket majd hátbaverem, és azt is remélem, hogy mint 2éve a VB-n, Csőke Balával tudunk egy közösen futni. 1:17 körüli időt most aláírnék, és a top15 is azt hiszem hízelgő lenne.

Hogy a fentiekből mi valósul meg, azt magyar idő szerint holnap 2kor láthatjátok.

Erre az igen profi WTC 3héttel a verseny előtt jelezte, hogy törlik az 5150 profi futamot, de ha szeretnék, amatőrök között versenyezhetek egyet. Az ajánlat nem volt annyira csábító, így gyorsan lemondtam a jegyem és buktam jó sok pénzt. Aztán elkezdtem attackolni a WTC-t egy kis kártalanításért.

Azt tudtam, hogy készpénzt kicsikarni képtelenség lesz, ezért rögtön a hosszútávos éves liszensszel indítottam, ami 750dollár, szóval nagyjából arányban van a buktámmal. Mondjuk eszem ágában sem volt újra 70.3-as futamokon indulni, de aztán észleltem, hogy a WTC nem csak törölte Sri Lankát, de nemes egyszerűséggel 2012 elején átszabta az egész 2012-es kvalifikációs rendszert. Eszerint idén már 5 versenyt kell csinálnom, szemben a tavalyi 3-mal, és benne vannak 70.3-as versenyek is. Ezek után elkezdtem kacsingatni a 70.3-as futamokkal is, és rögtön kinéztem kedvencemet, a St.Pölten 70.3-at. Újabb lökést az adott, hogy közben egy Lance Armstrong nevű amatőr kitalálta, hogy idén triatlonozni akar, méghozzá hosszabb távokon. Panamában rögtön berámolt egyet a mezőnynek…

A következő móresre tanítást a Texas 70.3-on tervezi. Mivel Héczey Bandi barátom is épp a közelben lakik, sőt ő maga is indulni fog, kézenfekvőnek tűnt, hogy ott is indulni kellene. Közben a WTC-től sikerült kicsikarnom a liszenszt, úgyhogy ma már mindkét 70.3-ra be vagyok nevezve. Motivációm az egekben, nem lennék Lance helyében. Alakul tehát egy Kutya-Lance meccs. Biztos ő is baromira készül rám, szóval össze kell kapnom magam.

Kidolgozom a taktikát, ha megvan, megírom, addig is elmentem futni. Egy hosszút, ha már így alakult…

Ki tudja, ha már van liszenszem, lehet, hogy év végéig

A fater egész jól mozog

egy Ironmannel is bepróbálkozom. Ha kicsi a tét, kedvem sötét.

Az úszóedzéseket a második héten Verrasztó Gabi mellett a budaörsiek úszóedzője Pozsgay Gábor is segíti, sőt ezen a héten ő az igazi karmester! Kerékpáron az erősebb csapattal Pócsföldi Ottó megy, míg a kisebbekkel Gabi néni. Amikor a budaörsi sornak nagyon más a terve, akkor értelemszerűen Pottó bá’ őket kíséri, míg az Uniqás sort és a velük tartókat Gabi.

Futáson vannak a tervekben a legnagyobb különbségek. A társaság fele átjár Aguilasba , az idei év U23-as Eb-jének helyszínére résztávozni, a többiek a közeli kerékpárúton teljesítik a tempófutásokat.

Az étkezés már-már túl jó volt az első héten, így szóltunk, hogy kevesebb is megtenné. Azóta kicsit könnyebb hozni a súlyát a versenyzőknek.

Az igazi megtiszteltetés szerdán fogja érni a magyarokat, hiszen értesülve róla, hogy a válogatott itt táborozik a verai polgármester meghívta a teljes csapatot egy fogadásra. Állítólag még okleveleket is kapunk, amiért őket választottuk… Hálájuk kifejezéseként a helyi uszodát ingyenesen a rendelkezésünkre bocsájtották! Ez nem kis spórolás a három hét alatt a szövetségnek.

További érdekesség, hogy 12ikén egy duatlon verseny is lesz Aguilasban, ahol edzésből úgy néz ki néhány magyar elindul. Megnyitjuk tehát a szezont hamarosan.

Egyébként akinek pénz nem számít, repülhet Almeriába is vagy Alicantéba. Mindkettő sokkal közelebb van, mint Malaga, csak némileg borsosabb áron.

Egy magyar úriember, Somogyi Lászlónak köszönhetően minden igényünk azonnal ki van elégítve, kezdve a tökéletes étkezésen keresztül az uszodabérlésig (ez is elég olcsó 10euro/óra/pálya). A környéken az utak minősége kiváló, és az eddigi sláger hely, Kanári-szigetekkel ellentétben lehet menni síkot is. Ráadásul nincs orkán szél. Az autósoktól még egyetlen dudát sem kaptunk, pedig non-stop kettes sorban haladunk, autós kíséréssel. Futáshoz a környéken rengeteg földút van, melyek kellemesen hullámosak, és narancs valamint citrom ültetvényeken vezetnek át.

A szállás, köszönhetően a térségen átsöpört ingatlan boomnak, igazán olcsó, hiszen majd minden szálloda üresen áll, főleg ebben az időszakban. 28euroért/nap félpanzióval egy olyan hotelt kap a sportoló, ahol két ágy mellett az apartmanban teljesen felszerelt konyha, nappali kanapéval, fotelekkel áll rendelkezésre, ingyenes wifivel ellátva.

Úgy gondolom, hogy ha tényleg edzeni akarunk, nem pedig napozni, akkor a 15-20fok közötti hőmérséklet éppen ideális. Kerékpározni főleg rövidben lehet ilyenkor január-februárban is, futni akár atlétában is. Ár/érték arányban tehát abszolút az első helyre teszem eddigi edzőtábor helyeim között, hiszen egy 2hetes tábor kihozható 200ezer forint alatt.

Ami a jövőben még inkább tökéletes helyszínné teszi, hogy a tervek szerint 2013tól a szomszédban felépül egy 25-ös és egy 50-es uszoda, mellettük egy rekortán futópályával. A szállások árai pedig a hatalmas kínálatnak köszönhetően tovább fognak esni. 20-25euro körüli árról megy most a alkudozás …

Egy szó, mint száz, jövőre visszatérünk, ez bizonyos.

Erika Molnár: bár nagy címet nem szerzett, de szégyellje magát minden magyar triatlonos, akinek ez a név nem mond semmit. 97-ben VK bronzzal tört be a világ élvonalába, aztán nyert pár VK-t ha már belejött. Európában, meg ha elindult egy ITU-n akkor a dobogó volt a minimum. a gyümölcse pedig a világranglista 2ik helye lett! Előtte csak az a Carney maradt, aki sokáig a legtöbb VK-t nyert női versenyző volt 12VK-val. Pár éve Fernandes előzte meg. Az ausztrálok akkoriban azért győzködték Vörit, az edzőjét, hogy menjenek ki, majd ők megtanítják Erikát úszni, és akkor végre a Carney-t valaki lenyomja. Kicsit már unták, hogy ők a háttérbe vannak szorítva…

Sonja Krolik: Igazi őskövület. Akkor kezdte (mint Erika), amikor még az ifik is rövidtávon versenyeztek. Ő meg agyonverte az ifiket, meg ha már ott volt, a juniorokat, aztán utolsó évesként már a felnőtteket is. Engem mindig lefutott, de azért ez nem volt akkora szégyen, mert a fél fiú mezőny így járt. Úszásban mint a balta bot nélkül, de onnantól férfi sebességgel közlekedett. Szumma időben sikerült elveregetnem. Juhéé. A triatlonra ráunva elment maratont futni. Göteborgi VB-n legjobb német lett, asszem 8ik hely, ilyesmi. Futott 2:26-os maratont! Nem semmi volt a csaj. Ja, meg ha el akarták rettenteni a triatlontól a gyerekeket, őt mutogatták. 35kg volt, hideg vízben rendszeresen két neoprént is felvett. És ez nem vicc!

Barb Linquist: Ő is abbahagyta már, ha jól emlékszem Athén után. Jó pár VK-t nyert, VB-n 2ik volt 2002ben, és 2003-2004-ben is vezette a világranglistát. Amiért nekem tetszett a csaj, az a mentalitása. Kiváló úszóként, nagy barinőjével, az Atlantában 4×200 gyorsváltóban olimpiai bajnok Taorminával (mellesleg 2004 világbajnoka) rendszeresen összebeszéltek, és addig tolták a szökéseket, amíg csak bírták. Volt, hogy bejött, volt, hogy nem, de amikor egyszerre abbahagyták, a versenyzők egyöntetű véleménye volt, hogy nagyon fognak hiányozni a mezőnyből. Ilyen gyilkosok azóta sincsenek a nőknél.

Emma Carney: az emlegetett atomnő. Úszásban Krolik-i szinten mozgott, azaz utolsó 10ben evickélt ki mindig. Innen viszont mintha motoron ült volna. Krolik idejében ugyebár nem volt bolyozás, azaz relatív könnyen fel lehetett kerékpározni. Nos, Emma ezt megcsinálta bolyozós időszakban is. Úgy mászkált fel a bolyok között, mint ha a legtermészetesebb dolog volna. Általában nem nagyon izgatta, hogy ki állt rá, mert ha már felért szokás szerint le is futott mindenkit. Erika is köszönhetett neki pár szép eredményt, hiszen többször is együtt szálltak le. 12 VK nyert, igazi terminátor volt.

Michellie Jones: All round versenyző. Kétszeres világbajnok rövidtávon. Az első Olimpián, Sydneyben tőle várták a tuti aranyat az ausztrálok, aztán jött a McMahon a semmiből, elorozta az aranyat, aztán jól befejezte. Michellie folytatta, nyert nem kevés VK-t, aztán elment hosszútávozni. 70.3-akon is kifejezetten jó volt, és IM-en is nyert egy ezüstöt, majd egy világbajnoki címet a triatlon Mekkájában, Hawaii-on.

Natascha Badmann: mosolygó gyilkos. A nem bolyozós érában még rövidtávon is nyert ezt-azt, például EB érmet 97-ben, de ez csak előjáték volt a hosszú karrierje előtt. Hawaii-ra fókuszált, és 6szor is megnyerte, mellette számtalan nagy Ironmant még. Úgy futott, hogy közben mosolygott, igen kellemetlen lehetett ezt látni a küszködő ellenfeleknek.

Paula Newby Fraser: Kona királynője, ahogy nevezik. Rövidtávval nem sokat babrált, 86 és 96 között nem kevesebb, mint 8 alkalommal húzta be a Hawaii Ironmant. Zimbabwe-ban született, de Boulderben szocializálódott a triatlonra, mint minden valamirevaló Hawaii menő.

Vanessa Fernandes: a dobogó harmadik fokán áll a sárkányfű árus. Naptárra kevesebbet került fel, mint VK dobogóra, ez biztos. 12 VK cím, egymás után 5 (!) Eb cím, VB cím, és Pekingben olimpiai ezüst. Jelenleg kicsit hosszúra nyúlt pihenőjét tölti, de szerintem még látjuk feltépni az aszfaltot.

Emma Snowsill: Háromszoros világbajnok, és regnáló olimpiai bajnok. Ezen felül mindent nyert, amit illik. A nagy zsozsós versenyeket is behúzta, mint Des Moines vagy Minneapolis, tehát anyagi jellegű problémái sem lesznek öreg korában. Jelenleg nem annyira acél, de mivel ezt többször eljátszotta már, Londonban senki se fogadjon ellene. Futni nagyon tud, ő az, akivel még karrierem vége felé is csatában voltam gyengébb, vagy nem annyira gyengébb napjaimon futásban. Pekingben 33perc elejét futott. 40fokban, hegyen-völgyön! Beteg.

Chrissie Wellington: Bár Ironman, illetve Ironwoman a lelkem, én mégis az első helyre teszem, mert amit művel, az mindent felülír. Háromszor nyert egymás után Hawaii-t, ma már minden csúcsot ő tart. Legjobb idő (2011-ben sérülten!) Hawaii-on, és abszolút legjobb idő Rothban 8:18-cal! Rendszeresen ér be top 10-ben fiúkkal együtt, az idejét nézve nem meglepő. A legbrutálisabb rekordja az, hogy eddig ahányszor csak elindult Ironman-en, mindig nyert! Lehengerlő. 2012-t pihenéssel tölti, állítólag gyermekáldást szeretne. Szülés után meg általában jobbak a nők. Na az valami frenetikus lesz…